Üzenet

Tudástár, technika, inspiráció – már nem kereshetjük kívül, a biztonságot belül kell megtalálnod

Sokáig lehet keresgélni, különböző spirituális módszereket megismerni. És lehet csak várni a megfejtésre. A cél persze az, hogy ne csak alkalmanként nyúljunk a spiritualitáshoz, ne csak egy-egy probléma kapcsán kérjünk segítséget, hanem magunk is segítővé váljunk – akár csak önmagunk segítőjévé. Már ez is elégséges egy teljesebb élethez. De hogyan juthatunk el eddig a pontig? Ne halat kérj, tanulj meg halászni! Budai Lajber Tímea írása

Először fogékonnyá kell válnod, hogy a tudást befogadd

Szeretem azokat a beszélgetéseket, amelyek nem csupán a felszínt kapargatják, hanem a mélybe merülnek minden egyes gondolatkifejtésnél, és ilyenkor csepegtetődik is egy-két bölcsesség, élet-trükk, megszívlelendő mondat. Hál’ Istennek, Szily Nóra, Kadarkai Endre, Friderikusz Sándor, Péterfi Judit (a felsorolás nem teljes) műsorai teret adnak az olyan mély beszélgetéseknek, amik nem csupán a valamit igazán elérni tudó ember mindennapi szokásairól szólnak, hanem érdemleges, megfontolandó praktikákat, trükköket, gondolatszőttest – vagy abból kiragadott, de a figyelő által továbbszőhető fonalat – adnak át a hallgatónak, nézőnek. Érdemes odafigyelnünk rájuk. És itt vannak a kérdezős-válaszolós, egy-egy valós, hallgatók által feltett problémákat megválaszoló vlogok: A „Heti agymosó” Feldmár Andrással és Ács Dániellel, a 168 óra podcatjában Csernus Imre által vezetett „Lelkifröccs” és a „Maflás” .

A Soma által jegyzett „Lemez-telenített gondolatok”-ban olyan életbölcsességek vannak, amiket érdemes meghallgatni, megfontolni, alkalomadtán használni. Fájlaltam, hogy a „Mamagésa és Papaszamuráj válaszol” rovat megszűnt, de reménykedtem, hogy helyette majd valami más készül… Életünk egy-egy elakadásánál időnként biztos megfejtésre is lelhetünk. Megkapjuk kívülről a “tanácsot vagy kalácsot”, ahogy Soma Mamagésa mondja, és osztja is rendületlen. Ez már évtizedek óta a létformája, minden létező fórumot felhasznál arra, hogy eljuttassa tudását az arra fogékonyoknak. És itt a hangsúly az utolsó szón van. Hogy mikor válsz igazán fogékonnyá arra, hogy megismerd önmagad, hogy tanulj a megvilágosodás, a siker, a belső utazás útján lévőktől, az egyénfüggő.

Terényben az „Új Nő, Új Férfi” táborban Somával beszélgetve kifejtettem, hogy de jó lenne mindazt, amit tanultunk, még szélesebb körben hirdetni. Mert igény lenne rá. Érződik a levegőben a változásra, válaszokra, megoldásokra való vágy, és… ó, bárcsak ezt összefogná valaki…! Az emberek megoldás-éhesek, csak a fent említett három lélekkel foglalkozó fórumba küldött több ezer levél tanúskodik arról, hogy segíteni kell. De nemcsak a gyors, egy-egy helyzetre szóló varázsütéses tanácsra van szükség, hanem olyan módszerekre, amik hosszú távra támpontot adhatnak… Amikor mindezt elmondtam, Somíta egy sokat sejtető, hamiskás mosollyal csak ennyit válaszolt, hogy már régóta gondolkodik valamiben. Közel egy hónap után már be is számolt a spiritualitás terén hiánypótló, széleskörű, sok mindent összefoglaló és a nagyközönség által elérhető tanfolyam születéséről.

Nem csak spiritualitás: technikák, gyakorlatok és inspiráció a fejlődéshez

A címe: „Új Kör”, Soma Mamagésa jegyzi, és segítőivel Barok Eszterrel és B. Sztanoj Anettel hozták létre.  Barok Eszter egyébként a szintén „Somás” „Új egyensúly” oldal, írója, főszerkesztője, B. Sztanoj Anett pedig az „Új egyensúly” oldal állandó szerzője és a „Segítek egy családot” oldal és szolgálat egyik önkéntes munkatársa. Ez utóbbi kezdeményezés is Somához fűződik. Nagyszerű vállalás, az országban egyedülálló módon segít a rászorulókon. Térjünk azonban vissza az „Új kör” – tanfolyamhoz, vagyis online kurzusokhoz. Az ujkor.net címen elérhető honlap/fb oldal logóját a nyolcasok bűvkörében alakították ki.  Köztudott, hogy a 8-as szám vízszintesen a végtelen, a mindenség maga, függőlegesen pedig egy nagyon gazdag szimbólumrendszer, az Új Kör kínálatában azonban még azok is találnak csemegét, akik egyébként elhatárolódnak a spiritualitástól, az ezotériától.. (Erről Soma gyakorta beszél táboraiban, előadásaiban, és a Tiszta szex című könyvében is jelentős szerepet kap.)

Ahogy az oldalt beharangozó élő Facebook-bejelentkezésében is mondta augusztus 18-án, a 8-as szám függőlegesen jelenti az ég és a föld összekötését, a lentet és a fentet-, a jint és a jangot, a tudattalant és tudatost, a mínuszt és pluszt, vagyis azt is, hogy minden nehézség, fájdalom, trauma, ha képesek vagyunk felemelni magunkban a megértés szintjére, ráadásul nem csupán az elméből, hanem a szívből való megértés szintjére, akkor erővé, derűvé, bölcsességé, átadni való tudássá fogjuk transzformálni. Mert hogy a 8-as középpontja maga a szív-tér, a transzformáció székhelye. (Erre szokta Soma mondani, hogy „megértem arra, hogy megértsem, hogy minden értem való.”) A vízszintes 8-as már az „Új egyensúly” logójában is ott van, ez az alapja a testvér oldalnak, az „Új kör”-nek, amiben még található egy pötty is. Ez a pötty a „pöttynyi” szándékot, erőt hivatott jelezni, amit mindannyian, akik ebben részt vesznek, hozzá tudnak adni, de jelenti a kiegyensúlyozó és mozgató szándékot is.

Kevesen tudnak eljutni egy-egy önismerti, önfejlesztő, spiritualitással, lelkiséggel foglalkozó, a lét-kérdéseire választ adó táborba. Erre jó egy honlap, ami mindezt igyekszik összefoglalni. És bátorságot ad. Példát mutat. Szakembereket sorakoztat fel. Sikeres, önazonos, hiteles embereket hív meg, egy-egy témát kifejtve, minden hónap harmadik hetében, a zodiákus forduló napján, egész napos, reggel tíztől délután ötig, fél hatig megfigyelő-aktivitást kér az érdeklődőtől. Online! Ez igen fontos. A karanténos idők, a korlátozások idején igencsak hasznos lehet, hogy otthonról érhető el egy tanfolyam, ami több egy egyszerű spirituális képzésnél, de egy lehetőségük nyílik a távolabb élőknek is a teljes értékű részvételre.

Miről is van szó pontosan, mi is az az Új Kör a gyakorlatban?

Tudástágítás? Tapasztalat-csere? Világlátás – bővítés? Önfejlesztő technikák bemutatása? Sikeres ember gondolkodásmódjának, a siker felé vezető útjának megismerése? (Ez kifejezetten csak az induló, vagyis szeptemberi program témája, hiszen minden hónapnak megvan a maga témája. Interaktív életmód-tanterem? Meditáció? Asztrológia? Mindez mind benne van. És még sorolhatnám.  Igen, pénzbe kerül. Igen, akár az egész napot kitölti, havonta egyszer. Igen, van előfizetés is, early bird befizetés, ami olcsóbbá teszi a kilenc hónapos tanfolyamot.  Igen, a kilenc hónap jelképes intervallum, a magzat fejlődésének útjára utal. Ez idő alatt végig mehetsz egy folyamaton, ami a hasznodra válik, tanulhatsz, gyarapodhatsz. Ehhez rengeteg gyakorlatot, különböző technikát kapsz.

Kreativitás, Spiritualitás, Intuitivitás – hirdeti az Új kör honlap, aminek „szájtos” neve az ujkor is eléggé kifejező. A honlapot egyébként Ang Norbert grafikus készítette, a kivitelezésben Papp Zsuzsanna és cége munkálkodott. Az Új Kör tehát, az Új egyensúly oldal testvéroldala, szeptember 18-án indul egy olyan programmal, ami egy országos önismereti kurzust, klubhálózatot hivatott megvalósítani online, Zoomon elérhető formában. Az érdeklődőt segíti az önismeretében, az égkör dinamikájához, a természethez való visszatérésében, kapcsolódásában.

Minden hónap harmadik szombatján egy-egy tematikus programmal jelentkeznek, általában nyolc meghívott vendéggel, javarészt az Új Egyensúly honlap szerzőivel, valamit egy kerekasztal beszélgetés keretén belül sikeres emberekkel teszik még tartalmassabbá a kurzust. (Első alkalommal Risztov Évával és Varró Dániellel beszélget Barok Eszter. ) Bizonyos értelemben összeillő, bizonyos értelemben nem összeillő emberek beszélgetése ez, akiktől az online kurzusra jelentkezők kérdezni is tudnak.


Megérdemled: egy hónapban egy ilyen nap kijár

Érdekes és hasznos kikapcsolódásnak ígérkezik. Tanulsz, jógázol, meditálsz, különféle technokákat és gyakorlatokat sajátítasz el, kerekasztal beszélgetésen veszel részt, sikeres életutat követsz, spirituálisan fejlődsz, bővíted a tudományos ismereteidet, fejleszted magad. Gazdagodsz. Egy hónapban egy ilyen nap kijár. És magaddal viszed az így szerzett tudást a mindennapok robotjába.

Érdemes megnézni, érdemes kipróbálni, érdemes tanulni tőlük! A világ változik. Aki nem veszi észre, és elhatárolódik, spirituális maszlagnak tekint minden lelket, elmét fejlesztő megmozdulást, az is ebben a világban él. A minket körülvevő valóság meg közben tovább változik. Aki lemarad, nehezebben tud felkapaszkodni, együtt élni a folyamattal. Látható, érzékelhető, tapintható ez az előremutató változás. Érdemes fejlődni vele. Érdemes követni. Ez a honlap, vele a kilenc hónapig tartó tanfolyam egy biztos támasz a keresőnek, az ébredőnek, a már úton levőnek egyaránt.

Van még egy csemegéje is ennek a kezdeményezésnek! Valójában egy nagyon szép, közösséget építő háló szövődik minden résztvevő közreműködésével. Ugyanis a nap végén egy közös, gyógyító szándékot küld majd a tanfolyam közössége, valakinek, azon szerencsés kisorsoltak közül, akinek erre égető szüksége van.

Az Új Kör tanfolyama kilenc hónap alatt megtanít kapni és adni. Segíteni. Másokon. Önmagunkon.

„SZIA URAM! NEM TUDOK MEDITÁLNI!” – SZIA URAM! DE IGEN!”

(Idézet Diószegi Ádám oldaláról)


Tarts velünk az Új Kör kurzusain, az évkör lüktetésében! Inspiráló történetek, erőt adó előadások, gondolatébresztő kerekesztal beszélgetések és rengeteg életminőségjavító gyakorlat, technika, ami örökre a tiéd marad! 

Nyitókép: drmakete lab, Unsplash.com

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük