„Megfejtettem, hogy az az érthetetlen félelmem honnan ered, hogy egyedül maradok egy kisbabával” – ezt a mondatot egy olyan, anyaságára készülő nőtársam írta, aki részt vett a januári „Félek, hogy nem foganok meg – transzgenerációs trauma oldásomon”. Soma Mamagésa írása
Nem azért osztom meg a visszajelzését, hogy saját magam fényezzem (igazából nem is én találom ki, lejönnek az információk és a feladataim, illetve azok megvalósításának a menete), hanem hogy minél több nőtársamhoz eljusson a TÉNY, hogy nem minden érzés a tiéd, még akkor se, ha te érzed. Nem véletlen, hogy épp most jött föl a kollektívben, és ennyire népszerűek a transzgenerációs témák. Ennek a nőtársunknak a története roppant tanulságos! Tisztán és logikusan leírja azt, hogy hogyan jött rá, hogy ez a félelem, miszerint egyedül marad a kisbabájával, nem is az övé.
Miután ezt a levelet megkaptam tőle, természetesen megkérdeztem, hogy megoszthatom-e, mire ezt írta:
„Persze, természetesen megosztható! 🙂 Sőt! Kifejezetten szeretném, ha sok mindenkihez eljutnának a hasonló történetek. A meddőségi klinikán ülve, és rengeteg ezzel kapcsolatos Facebook csoportot olvasgatva legszívesebben világba kiáltanám, hogy ‘neeem, nem biztos hogy muszáj tonnányi hormonnal tömni magadat, és még több blokkot képezni magadban! ‘ Hozzáteszem nem ítélem el az orvostudományt, én is használom, csoda amit ők is tesznek, és azt is tudom, hogy nem mindenkinek nyitott az elméje másra. De olyan jó lenne, ha sok-sok nő felébredne! 🙂 Habár még én sem tudom, hogy mi lesz a történetem vége, de legalább most már optimistábban várom :)”
És ez nagyon fontos, hogy ne a félelem vezérelje, avagy kösse őt gúzsba. (A rendszeresen emlegetett Hawkins féle tudattérképen láthatjuk, hogy ez miket hoz magával: https://hawkinstanitasok.wordpress.com/about/a-tudatterkep/ )
Ez pedig maga a levél, vagyis a történet, ami által rájött Karina, hogy az, amiről szó van, nem is az ő félelme…
A levél és a teljes cikk itt olvasható…
