Gurubi Ágnes Szív utcája igazi bestseller, már a 4. kiadást éri meg, épp most fordítják spanyolra és németre. A szerző szó szerint a saját vérével írta meg a könyvet, hiszen abban a kilenc hónapban, amíg a Szív utca megszületett, egészen furcsa testi tünetek is jelentkeztek nála… A 20. század nagy traumái, az eltitkolt származás, függőség a családban, valamint a nőiség, az anyaság megélése mind olyan téma, amellyel sokunknak dolga van – talán épp ezzel magyarázható a Szív utca sikere.
A történet Ági nagymamája életének krónikája köré szövődik, de a regény elbeszélője mégsem teljes egészében a szerző. A valóság és a fikció közötti határvonalat Ági lazán húzta meg, hiszen amellett, hogy a saját családtörténetével szembenézett, több generáció elé is tükröt tart. A fő motívum a zsidó család megmenekülése és utóélete, mégsem beszélhetünk holokauszt-regényről, hiszen az anya-lánya fejlődéstörténetek származástól függetlenül érvényesek. Ági a február 19.-i Új Kör egyik vendége, ahol Sütő Annamária Babi családállító társaságában a családi titkokról, transzgenerációs traumák feldolgozásáról, azoknak hatásairól beszélgetünk.
A „nem emlékszemtől” a megnyílásig
A 40-es, 50-es években születettek jellemző megküzdési mechanizmusa a „nem emlékszem”, én magamban Titok-generációnak is hívom őket. Nálatok ez hogyan alakult?
Arról mindig is tudtam, hogy vannak zsidó őseim, és azt is láttam, hogy borzasztóan ritka, hogy egy családból, itt most a szűk családra gondolok, a dédszüleimre és a hat lányukra, mindenki megmenekül. Kamaszkorában az ember főként magával van elfoglalva, ez alól én sem voltam kivétel, de ha a régi dolgokról, a régmúltról érdeklődtem, nagyanyám válasza mindig az volt, hogy ő erre nem emlékszik… így aztán sok kérdésemre nem kaptam választ.
Mi hozta a változást?
Volt egy autóbalesetem a 40. születésnapom után, ami után sok minden átértékelődött bennem. Nem sokkal később három gyerek után teherbe estem a negyedikkel, és azt hittem, ez a kisbaba az anyaságom hattyúdala lehet, de nagyon megrázó körülmények között elvesztettem őt. Bár több évtizede újságíróként dolgozom, akkor és ott úgy éreztem, arról kell írnom, ami rólam szól, ez volt a kiindulópontja a saját történeteknek. Valaki beajánlott Somához, aki el volt ájulva az írásaimtól, onnantól több helyre is írtam, ezekből a szövegekből nőttek ki a Szív utca első részletei is, persze akkor még fogalmam sem volt, hogy regény lesz belőle vagy marad az asztalfiókban.
