Ezen a három órás online kurzuson a bőség be és megengedni tudásán fogunk dolgozni – szokásomhoz híven mélyre menő önismereti módszerekkel. Az időpont: október 16., 18:00-21:00. A helyszín: online, a Zoomon – a világ bármely részéről csatlakozhatsz.
A navajo indiánok szerint 4 fő erő hat ránk.
A tudomány szerinti 4 erő:
- elektromágneses
- gravitációs
- erős és
- gyenge nukleáris erő
Úgy tartják (én is így gondolom), hogy az 5. erő maga a szépség.
Ez az ő mondásuk erre – amit egyre gyakrabban mantrázgatok:
„A szépség, mellyel élek, a szépség, mely éltet, a szépség, melyre életemet építem.”
EZ INDÍTOTTA EL BENNEM A KÖVETKEZŐ MANTRÁT:
A bőség, melyben élek, a bőség, ami éltet, a bőség, amire az életemet építem.
Az érzékszerveinkkel sem felfogni, sem befogni és befogadni nem tudó bőségben élünk a létnek minden pillanatában. Valójában mindennel egyek vagyunk, minden léleKzésünkkel a végtelent vesszük magunkhoz.
Mégis a nagytöbbség „szűkségben” szenved. Elválasztódnak a mindannyiónkban ott rejlő bőségtől.
Nem engedik be, nem hiszik el, nem látják és nem képzelik el, ezért nem is képesek maguknak leképezni.
Ennek a napnak az a célja, hogy – ki-ki a saját léptékében – be és megengedje magának a bőséget. Annak megélni és megteremteni tudását.
Ehhez a következőkön fogunk dolgozni:
- Tudatosítjuk, hogy miért élünk már most bőségben, és hogy mi mindent tudunk másoknak adni.
(Hiszen aki nem ad, az egy idő után kapni sem fog. Az adás a kilégzés, a kapni, elfogani tudás a belégzéssel analóg.)
- Egy meditációval segítjük azt, hogy megengedjük magunknak a bőséget és annak örömét még akkor is, ha esetleg a családunkban erre nem volt példa, vagy a környezetünkben élők hiányt szenvednek, vagy szűkölködnek. (Ezt a meditációt javaslom akár újra és újra meghallgatni, amikor csak hív.)
- Egy újabb meditációban (amihez lesz egy adott légzéstechnika is) megtanuljuk, hogyan lépjünk a saját ritmusunkban és léptékünkben szinteket a bőség megélésében. (Ehhez a te éberségedre és számításaidra is szükség lesz.)
- Mivel ez nem személyes térben történik (mint a novemberi elvonulásom) itt egy alap modellt fogok tudni megadni, amivel aztán tovább lehet dolgozni.
A legtöbb, amit a világnak adhatunk nem más, mint hogy boldog, kiteljesedett emberként napról-napra egyre inkább a saját életünket éljük. Ebben kívánok segíteni.
A kurzuson elhangzott előadásomat és meditációkat megkapjátok, hogy újra hallgathassátok.
Szeretettel várlak benneteket!
Somíta, vagyis Soma Mamagésa
Értékelések
Még nincsenek értékelések.